JoomlaWatch Stats 1.2.9 by Matej Koval

2013. novemberi bűnmegelőzési hírlevél PDF Nyomtatás E-mail

 Szám:08000/561-10/2013. ált.

 

 

ELBÍR  HÍRLEVÉL

 

 

Tisztelt Olvasó!

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2013. novemberi bűnmegelőzési hírlevelét olvassa. A hírlevelet az Országos Rendőr-főkapitányságon a Rend és Biztonság Közbiztonsági Program rendőrségi feladatainak végrehajtására kiadott feladatterv szerint készítjük el Önöknek minden hónapban. Amennyiben úgy gondolja, hogy nem szeretne a későbbiekben a hírlevelünkből kapni, kérem elektronikus formában jelezze részünkre és a címlistából törölni fogjuk. A hírlevelet a megyénkben dolgozó bűnmegelőzési munkatársaink által megküldött - az adott hónapra vonatkozó tipikus bűncselekményekről szóló – tájékoztatók alapján készítjük el.  A leírt bűncselekmények egy bizonyos megyei településen történtek, de gyakorlatilag bárhol megtörténhettek volna.

 

Amennyiben a hírlevél tartalmát hasznosnak ítéli – a forrás megjelölésével! –, bátran felhasználhatja a lakosság tájékoztatására (pl. képújság a helyi TV-ben, önkormányzati intézmények faliújságai, stb.). Remélem ezzel is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az Ön településének lakói minél kevesebb számban váljanak bűncselekmények áldozatává.

 

Hírleveleinkben a hétköznapi életben gyakran előforduló, illetve aktuálisan megtörtént bűncselekményekre, illetve azok megelőzési lehetőségeire hívjuk fel a figyelmet, hogy kevesebben váljanak ezáltal áldozattá!

 

 

Autós esetek...

 

1. X. Y. feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki 2013. szeptember végén Győrött az egyik parkolóban nyitott állapotban lévő saját használatában lévő gépjármű "anyósüléséről" - míg Ő hátul a csomagtartóba rakodott - eltulajdonította táskáját a benne lévő saját és gyermeke irataival, mobiltelefonjával, bankkártyájával, készpénzével együtt. A bűncselekménnyel okozott kár: 21.000.- Forint.

 

2. X. Y. feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki 2013. szeptember végén Győrben az egyik  parkolóban lehúzott ablakokkal álló gépkocsijából eltulajdonította autós táskáját a benne lévő személyes irataival, bankkártyájával együtt. A bűncselekménnyel okozott kár: 2.600.- Forint.

 

3. X. Y. feljelentése alapján indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki 2013. októberében Győrben az egyik parkolójában zárt állapotban, de leeresztett ablakkal parkoló gépkocsijából eltulajdonította a feljelentő övtáskáját, benne a személyi igazolványával, lakcímkártyájával, adó és TAJ kártyájával, valamint 30.000,- Forint készpénzével együtt. A lopással okozott kár 30.000,- Forint, rongálási kár nem keletkezett a bűncselekmény során.

 

4. Rendőri jelentés alapján eljárás indult ismeretlen tettes ellen, aki 2013. októberében Kapuváron az egyik utcán parkoló és X. Y. tulajdonát képező gépjármű jobb első ajtó ablakát betörte, majd a gépjármű jobb első üléséről eltulajdonította nevezett táskáját, a benne lévő kb. 140.000.- Forint értékű készpénzzel, mobiltelefonnal, valamint személyes iratokkal együtt. A lopással okozott kár: kb. 145.000.- Forint. A rongálással okozott kár: kb. 20.000.- Forint.

 

5. X. Y. bejelentése alapján eljárás indult ismeretlen tettes ellen aki 2013. októberében egy a szálló parkolójában leállított gépjárműve első ajtóit felfeszítette, majd abból két táskányi ruhát tulajdonított el kb. 50.000.- Forint. értékben.

 

6. X. Y. feljelentése alapján indult ismeretlen tettes ellen, aki a tulajdonát képező gépjármű két ülése között elhelyezett barna női táskáját eltulajdonította, melyben kulcscsomója, mobiltelefonja, saját nevére kiállított okmányai, bankkártyája valamint pénztárcája volt 50.000.- Forint készpénzzel. A bűncselekménnyel okozott kár: kb. 70.000.- Forint.

 

A  tapasztalat azt mutatja, hogy az elkövetők akkor hajtják végre a gépkocsi feltörést, ha biztosak benne, hogy "találnak valamit", mert kívülről (az ablakon keresztül) látszik, hogy értékes dolog van a járműben és a lehető legkisebb veszélye van a "lebukásnak".

 

A Rendőrség folyamatos felhívásokkal, szórólapokkal, média megjelenésekkel azt hangsúlyozza a gépkocsi tulajdonosoknak, hogy

 

Ne hagyjanak értéket gépkocsijukban!

 

Ø       Személyes irataikat, pénzt, bankkártyát, és a gépjármű okmányait soha ne hagyják a gépjárműben!

 

Ø       Ne hagyjanak értékes csomagot, táskát, mobiltelefont, GPS-t, laptopot és egyéb értékes műszaki cikket az utastérben, vagy egyéb látható helyen! Az ülések alatti helyek és a kesztyűtartó sem biztonságos, mivel ezeket a helyeket is "átnézik" az elkövetők.

 

Ø       Mindig zárják be a gépjármű összes ajtaját, az ablakot húzzák fel, kapcsolják be a riasztót akkor is, ha csak pár percre szállnak ki! Bevásárláskor a személyes dolgaikat tartalmazó táskájukat tárcájukat az autóba pakolás idején se hagyják őrizetlenül!

 

Ø       Kiszállás után ellenőrizzék a gépjármű lezárt állapotát! (Előfordulhat, hogy valamelyik ajtó nem megfelelően lett becsukva, így hiába a zárás az ajtó nyitva maradt).

 

Ø       A biztonság sok esetben csupán óvatosság, és odafigyelés kérdése, és nem kerül semmibe.

 

Ø       Vigyázzon értékeire, ne adjon esélyt a tolvajoknak!


Pénztárca és táska avagy elég egy pillanat...és

 

7. X. Y. feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki 2013. szeptember végén Győr egyik üzletében a pulton hagyott pénztárcáját eltulajdonította a benne lévő készpénzzel és személyes irataival együtt. A bűncselekménnyel okozott kár: 66.000.- Forint.

 

8. X. Y. feljelentése alapján eljárás indult ismeretlen tettes ellen, aki Sopronban 2013. október közepén a piacon eltulajdonította a sértett táskáját, amelyet egy asztalra helyezett. A táskában voltak a sértett személyes iratai.

 

Kérjük Önöket, hogy soha semmilyen körülmények között ne hagyják értékeiket szem elől téveszteni, mivel elég pár másodperc és a korábban letett pénztárcát vagy táskát "szakértő kezek" ellopják. A Karácsony közeledtével az értékeikre még fokozottabban figyeljenek a bevásárlások alkalmával!

 

Gázolajos esetek...

 

9. Rendőri jelentés alapján indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki 2013. október közepén a település külterületén található bányarészen elhelyezett vállalkozás tulajdonát képező 1 db munkagép tanksapka rögzítő pántját letörte és a gép tartályából eltulajdonított 300 liter gázolajat, illetve a vállalkozás tulajdonában lévő másik - lezáratlan tanksapkával rendelkező - munkagépéből eltulajdonított 160 liter gázolajat. A bűncselekménnyel okozott kár: 197.800.- Forint. A rongálással okozott kár: 1.000.- Forint.

 

10. Rendőri jelentés alapján indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki 2013. októberében a településen, egy homlokrakodóból, valamint egy tehergépjárműből a tanksapka felfeszítésével összesen 560 liter gázolajat tulajdonított el. A lopással okozott kár: 224.000.- Forint. A rongálással okozott kár: 3.000.- Forint.

 

11. Ismeretlen tettes ellen indult a nyomozás, aki 2013. október végén a település külterületén lévő telephely mellé 200 méterre leállított munkagép (földmunkagép) üzemanyag tankjának alsó leeresztő szelepét lecsavarozta, mégpedig úgy, hogy a szelep megsérült, majd az üzemanyag tartályból jogtalanul eltulajdonított 200 liter gázolajat. A lopással okozott kár: 83.000.- Forint. A rongálással okozott kár: 3.000.- Forint.

 

A fenti esetek alapján is látható, hogy a külterületeken hagyott munkagépek, mezőgazdasági gépek nincsenek biztonságban. Kérnénk Önöket, ha tulajdonukban lévő nagy értékű gépeket, eszközöket a külterületekről nem tudják biztonságos helyre elszállítani, akkor különböző - éjszakai - időpontokban is visszatérő jelleggel ellenőrizzék, hiszen így a kiszámíthatatlanság miatt nagyobb a lebukás veszélye az elkövetők részére. Amennyiben egy ilyen "ellenőrzéskor" éppen látják az elkövetőket akkor azonnal értesítsék a rendőrséget a 107-es vagy 112-es segélyhívó számokon és maradjanak biztonságos távolságra, mivel nem lehet kiszámítani az elkövetők reakcióját a lebukáskor. A látottakat minél pontosabban próbálják megjegyezni, a gépjármű - jelen esetekben amire a gázolajat átfejtik - típusát és rendszámát és körülbelül hány személy tartózkodik a helyszínen.

 

Tartozásukat törlesztik de visznek mindent...

 

12. Egy mosonmagyaróvári lakos feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen, akik 2013. októberében a lakásában, arra hivatkozással, hogy a fia, ifjabb X. Y. felé fennálló tartozásukat jöttek rendezni, a lakásba bementek, majd miután kifigyelték, hogy a ruhásszekrényben lévő megtakarított pénzéből keresett visszajáró címletet, egyikőjük elterelte a sértett figyelmét, oly módon, hogy telefonos elérhetőségeit felírta, addig a másik személy a szekrényből eltulajdonította 110.000.- Forint készpénzét, valamint három névre szóló Takarékszövetkezet által kiállított takarékbetétkönyvét. A bűncselekménnyel okozott kár: 110.000.- Forint.

 

Kérjük Önöket, hogy hívják fel szépkorú családtagjaik, ismerőseik, szomszédjaik figyelmét, hogy a különböző ürüggyel a lakásukhoz érkező idegeneket ne engedjék be a lakásukba! Minden esetben győződjenek meg arról, hogy a hivatkozott indok valós-e. Amennyiben a fent leírt esethez hasonló fordulna elő hozzátartozóikkal, kérjék meg őket, hogy előtte hívják fel az érintettet.

 

Vigyázat! Ismét házaló(k)...

 

13. Egy mosonmagyaróvári lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki 2013. októberében mosonmagyaróvári lakásában felkereste az ott lakó beteg édesapját, X. Y.-t és őt tévedésbe ejtve - a kezelőorvosára hivatkozva - 180.000.- Forint értékben 3 darab úgynevezett speciális gyógyhatású ágynemű garnitúrát adott el. Az ismeretlen elkövető kihasználta az idős ember jóhiszeműségét és részére gyógyhatással nem rendelkező, a valódi értékét feltehetően jóval meghaladó áron adta el az ágyneműgarnitúrákat. A bűncselekménnyel okozott kár: 180.000.- Forint.

 

Kérjük Önöket, hogy hívják fel szépkorú családtagjaik, ismerőseik, szomszédjaik figyelmét, hogy a különböző ürüggyel a lakásukhoz érkező idegeneket ne engedjék be a lakásukba! A különböző "portékákat" árusító házalók a legtöbb esetben jóval a piaci ár felett árusítják a portékájukat, amivel nagy károkat okoznak a gyanútlan áldozatoknak, akik a jó rábeszélőképességgel rendelkező "árusoknak" elhiszik amit mondanak.

 

 

A digitális világban elkövetett csalások...

 

15. X. Y. feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki az egyik weboldalon eladásra hirdetett egy  terepjárót 9.000,- Eurós vételárral, mely miatt az eladó kérésére először 900,- Eurót kifizetett, majd még 3.550,- Eurót fizetett ki átutalással. Az eladó ígérete szerint a terepjárót legkésőbb október 18-ig leszállíttatja a vevő címére, ez a mai napig nem történt meg, a kifizetés után többé nem volt elérhető az eladó, pénzt nem fizette vissza. A bűncselekménnyel okozott kár: 4.450,- Euro, kb.1.335.000,- Forint.

 

16. Egy rajkai lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, akitől a sértett 2013. októberében az egyik weboldalon keresztül Samsung Galaxy S4 mobiltelefont rendelt 66.000 Ft + 3.630 Ft postaköltség fejében. Azonban az ismeretlen elkövető a telefon helyett a sértettnek értéktelen, használt tárgyakat küldött. A bűncselekménnyel okozott kár: 69.630.- Forint.

 

Kérjük Önöket, hogy az internetes hirdetési oldalakon tömegével található, különböző ajánlatokkal legyenek körültekintőek, mert ezek között sok a csalók által létrehozott valótlan tartalmú hirdetés, amelyekkel ilyen módon akarnak pénzt szerezni a majdani áldozatoktól. A Karácsony közeledtével - kihasználva az ünnepi bevásárlást, készülődést - jobbnál-jobb álhirdetések is lehetnek! Soha, semmilyen internetes ajánlat, vásárlás során ne fizessenek előre, ne küldjenek pénzt, csak miután megkapták a terméket (ami - a fenti esetből is látható - sem jelent százszázalékos biztonságot). Ha a hirdetésben nagyon kedvező az ajánlat, akkor törekedni kell a személyes átvételre (még így is lehet, hogy megéri), mivel így a legkisebb az esélye, hogy valaki áldozattá váljon. Százszázalékos biztonság nincs, de óvatosság nélkül könnyen áldozattá válhat bárki. Amennyiben személyes átvétel történik törekedjenek arra, hogy ne egyedül menjenek az átvételre!

 

 

Újabb társasházi eset...

 

18. Egy soproni lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki 2013. októberében a társasház emeleti  lakásába - vélhetően zárfésűs módszerrel - behatolt, majd onnan LCD TV-t, laptopot, 2.200.- Eurót, valamint 200.000-300.000.- Forint készpénzt tulajdonított el. A bűncselekménnyel okozott lopási kár: kb. 1.200.000.- Forint. A rongálással okozott kár: kb. 5.000.- Forint.

 

Kérjük Önöket, hogy a lépcsőházajtók bezárására ügyeljenek, idegeneket ne engedjenek be a társasházba! Amennyiben kaputelefonon keresztül jelzik, hogy szeretne valaki bejutni az épületbe csak akkor engedjék be a "kaputelefonálót" ha biztosak abban, hogy ki az illető. Sok esetben az elkövetők a nyitott lépcsőházajtón mennek be (amely egyébként zárható lenne...), vagy éppen valamilyen ürüggyel jutnak be a lakóépületbe.

 

 

Üzletben történt...

 

19. Feljelentés alapján indult eljárás ismeretlen tettes(ek) ellen, akik 2013. október elején Sopronban az egyik márkaboltban - az eladó éberségét kijátszva - megpróbáltak eltulajdonítani 4 darab férfi nadrágot. Az elkövető a próbafülkébe vitt magával négy darab nadrágot, majd az egyiket magán hagyva, a saját ruházata alatt megpróbálta azt eltulajdonítani. A társa, eközben szóval tartva az eladót, elterelte a figyelmét. Az eladó észlelte a cselekményt és értesítette a rendőrséget.

 

A karácsonyi ünnepek közeledtével - kihasználva a sok ember jelenlétét az üzletekben - számítani lehet hasonló esetekre, melyeket csak nagy odafigyeléssel és a megfelelő áruvédelmi eszközök meglétével és egyéb biztonságtechnikai eszközök segítségével (pl.: kamera) lehet megakadályozni, vagy csökkenteni a károkat, ha a baj bekövetkezett.

A karácsonyi bevásárlásokkor az üzletekben, bevásárló helyeken, a tömegközlekedési eszközökön fokozottabban kell figyelni értékeikre, mivel ilyenkor a zseblopások száma is növekedhet, ezért kérnénk Önöket, hogyha nagyobb összegű készpénzt kell magukkal vinni, akkor azt ne egy helyre tegyék el, hanem lehetőség szerint minél több helyre, illetve ha többen mennek bevásárolni akkor osszák el az összeget. A bevásárláskor csak a legszükségesebb irataikat, értékeiket vigyék magukkal.

 


 

ÁLLANDÓ INFORMÁCIÓK

 

Áldozatvédelem

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálat Áldozatsegítő Osztályának munkatársai minden hónapban tartanak ügyfélfogadást Téten, Mosonmagyaróváron és Sopronban is.

  1. Téten a Fő. u. 94. szám alatt (Gyermekjóléti Szolgálat), minden hónap 4. csütörtökén 1000-1400 óra közötti időben;
  2. Mosonmagyaróváron az Erkel Ferenc u. 10. szám alatt,  minden hónap 3. keddjén 1000-1400 óra közötti időben;
  3. Sopronban a Kőszegi u. 1/A. szám alatt (Munkaügyi Központ), minden hónap 2. csütörtökén 1000-1400 óra közötti időben.

 

 

Lelki Elsősegély Telefonszolgálat

 

Bárhonnan, vezetékes és mobil telefonról európai rövidített hívószámon - 116-123 – elérhető díjmentesen és névtelenül éjjel-nappal Magyarország területéről.

„A szolgáltatásnak köszönhetően a hívó fél egy embertársával oszthatja meg problémáit, elfogadó, nem ítélkező légkörben. A szolgáltatás lelki támaszt nyújt magányos, lelki traumát átélő vagy az öngyilkosságot fontolgató hívók számára.”

 

 

 

 

 

Győr, 2013. november 15.

                                                                                      Tisztelettel
                                                                                                              Kovács Sándor r. alezredes
                                                                                                                          osztályvezető

 

 

Fogadják meg tanácsainkat!

Előzzük meg együtt a bűncselekményeket!

 

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Bűnmegelőzési Osztály

Módosítás dátuma: 2013. november 21. csütörtök, 16:03
 

Eseménynaptár

<<  Május 2017  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
Ma 2017. május 26., péntek, Fülöp és Evelin napja van. Holnap Hella napja lesz.

Friss hírek

BURSA HUNGARICA 2017
25 október 2016, 10.14
Bicikli túra az M86-os úton
12 október 2016, 14.28
VÉ-FESZT 2016
16 augusztus 2016, 12.20
BILICKE ÉS KUGLI BAJNOKSÁG VÁSÁROSFALUBAN
21 március 2016, 15.13
Meghívó képviselő-testületi ülésre
28 január 2016, 16.02
Márton napi meghívó
05 november 2015, 15.42