Hírek

vissza

Vé Feszt teljes erőből!

2013-08-13 11:18:48 Az Ír kocsmazene jegyében ismét láthatjuk a miskolci Paddy and the Rats zenekart. A zenekar elmondása szerint céljuk, hogy megismertessék a közönséget az élő koncerteken a különböző kocsmai zenékkel, kocsmakultúrákkal... Pontosabban, hogy kocsmát varázsoljanak az egész világból! Most a Vé Fesztet varázsolják egy nagy kocsmává.

A Fish! zenekar már szinte hazajár a Vé Fesztre. Magyarország legütőképesebb koncertzenekara de bővebben: Cicalányoknak, vérivóknak, hétvégi harcosoknak, metálosoknak, táncos lábúaknak, deszkásoknak, lakatosoknak, hátsó sorban sörözőknek, színpadugróknak. Rádiópop, partymetal, garázsfunk "100 % hardpop 1999 óta.

Tulajdonképpen a tutiba nyúlt a Bohemian Betyars, mikor úgy döntöttek, hogy azt a fajta csűrdöngölős punkot fogják játszani, amit mondjuk a Gogol Bordellótól megszokhattunk, csak ők persze visznek bele egy kis magyar vircsaftot is, hogy még színesebb legyen a buli. A nagylemezük megjelenése óta folyamatosan Európát járják, ahol nagy sikerrel mutatják be a dalaikat a mulatozásra vágyó közönségnek. A csapat a nagy utcazenélések közepette még egy négyszámos EP-t is rögzített 200 BPMcímmel, amin három új szerzemény mellett egy DJ Titusz által remixelt átdolgozást is meg lehet hallgatni.

A Nemzetközi vizeken táncoló Ivan & The Parazol 2010 februárjában alakult és táncoltató rock'n'roll zenéjének köszönhetően rövid idő alatt kedvelt koncertzenekarrá vált a fiatalok körében. A zenekar a mai divatos alternatív, post-punk és indie trendekhez igazodva értelmezi újra a a 60-as 70-es évek rockzenei irányzatait.

A szombat napközbeni programok tekintetében szeretnék továbbra is megőrizni a hagyományos falunapi program jelleget – természetesen megspékelve a Kajárpéci Vízirevű soron következő előadásával.

További információkért látogasson el a fesztivál Facebook oldalára – www.facebook.com/vefeszt