• Telefon: (96) 257-070
  • jegyzo@beledhivatal.eu
Épül-szépül Vásárosfalu központja

Épül-szépül Vásárosfalu központja

Vásárosfaluban szeretnék, ha mielőbb megindulna a faluház belső felújítása, az evangélikus templom építése viszont már a végéhez közeledik.

A vásárosfalui önkormányzat 2 millió forintot nyert és közel ugyanennyit önerőből tett hozzá a Linkó Faluház előtti terület térkövezésére. A falu vezetése korábban úgy értesült, hogy valamennyi benyújtott Leader pályázata pozitív elbírálást kapott, de mire megkötötték a megállapodást a kivitelezővel, kiderült, hogy azért vannak problémák a projekttel.
– A hiánypótlást sikerült határidőre benyújtani, így bízunk benne, hogy hamarosan aláírhatjuk a támogatási szerződést. A kivitelezővel megállapodtunk, ha elkészül a beruházás, kifizetjük a munkadíj negyven százalékát, a fennmaradó hatvanat pedig augusztus végéig – fogalmazott Molnár Sándor. A polgármester elmondta, hogy díszkutat is álmodtak erre a területre, ezért reméli, hogy az is elkészül még az idén.
Komolyabb összeget takar az a pályázat, amelyet a faluház korszerűsítésére adtak be, és remélhetőleg azt is meg fogják kapni. Ez a kisebb bővítéssel járó felújítás nem lesz annyira látványos, mert belső villanyszerelési munkálatokat érint, attól függetlenül nagy szükség van rá – hangsúlyozta a falu vezetője.
Molnár Sándor bejelentette: az ősz folyamán átadhatják az evangélikus templomot. A vizesblokkok már a helyükön, a belső lapozás is megtörtént, és kezdődhet az épület környezetének rendezése. Előfordulhat, hogy már most térkővel fedik le a területet, más verzió szerint viszont átmenetileg murvával fogják leteríteni és később véglegesítik. Az udvar egyfajta nyitott teraszként működne, amit alkalomadtán egybe lehet nyitni a templommal.
Közel két éve nyugdíjba vonult a település falugondnoka, akinek munkáját agilis kolléganője folytatja. Molnár Sándor szerint Éva kiválóan betölti ezt a szerepet, hiszen nap mint nap szót kell értenie az emberekkel, mindemellett elvégezte a hivatás betöltéséhez szükséges kötelező tanfolyamot is. Vásárosfaluban több mint húsz éve indult a falugondnoki szolgálat, amikor mindössze másfél millió forintot fordíthattak erre a szolgáltatásra. Azóta ha apránként is, de valamennyivel nőtt ez az összeg. A polgármester nemrég tudta meg, hogy a tavalyi 3,5 millióhoz képest plusz 1 millióval számolhatnak. Tisztában vannak azzal, hogy ezt a tevékenységet nem lehet olyan üzletágnak tekinteni, amely idővel nyereséget hoz, de legalább fedezi a felhasználható összeg a falugondnok bérét és az egyéb kiadásokat. A tűzoltó egyesület által vásárolt Ford busz üzemben tartási feladatait az önkormányzat látja el, ráadásul jövőre az önkormányzat is pályázhat új járműre.


Nyomtatás